Rendőrség
ORFK: kedd óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma
A körözési toplista keddi elindítása óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma, három embert pedig el is fogtak.
2019.02.01 09:45ma.huGál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta, két férfit szerdán külföldi társhatóságok, csütörtökön egyet a Pest megyei rendőrök fogtak el. Utóbbit - egy kilenc éve kábítószeres bűncselekmény miatt körözött férfit - lakossági bejelentés alapján találtak meg - emelte ki.
A körözési toplistán ötven ember szerepel. Vannak köztük, akik olyan bűncselekményt követtek el, amely 5-10 év szabadságvesztéssel büntethető, mások visszaeső erőszakos bűncselekmény elkövetői, és vannak, akiket legalább öt év szabadságvesztésre ítéltek, de nem vonultak be a börtönbe. Szerepelnek továbbá a listán olyanok, akiket legalább öt bűncselekmény elkövetése miatt köröznek, illetve az általuk elkövetett bűncselekmény jelentősen rontja a lakosság közbiztonságérzetét - ismertette Gál Kristóf.
Online bejelentéskor négy adatot lehet megadni, de csak a bejelentés mezőt kötelező kitölteni - hangsúlyozta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06