Baleset
Egy tó jege alá szorult és meghalt egy ember Bárdudvarnokon
Rendőrök, mentők, búvárok, hivatásos tűzoltók, valamint a Kötél speciális mentőszolgálat tagjai is kivonultak a helyszínre.
2019.01.13 14:06MTIÚszás közben a tó jege alá szorult és életét vesztette egy férfi Bárdudvarnokon vasárnap, a holttestét búvárok és tűzoltók emelték ki.
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt írta, a Kaposvárhoz közeli település egyhektáros tavához rendőrök, mentők, búvárok, hivatásos tűzoltók, valamint a Kötél speciális mentőszolgálat tagjai is kivonultak.
A tűzoltók feltörték a jeget és segítettek három, víz alá merült búvárnak a holttest kiemelésében.
Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a szerencsétlenül járt férfit a parttól 30 méterre, 6-8 centiméteres jég alatt találták meg.
Az MTI úgy tudja, hogy az egészséges, természetközeli életmódot folytató és azt népszerűsítő férfi telente is gyakran megmártózott a nyílt vízben. Vasárnap léket vágott a jégen, alámerült, de úszás közben a jég alá szorult.
Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte: a rendőrség az ügyben kizárta az idegenkezűséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


