Erőszak
Letartóztatták a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfit
Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában "szexuális aktus eltűrésére" kényszerített egy nőt, majd elmenekült a helyszínről.
2018.11.11 20:37MTIEgy hónapra letartóztatásba került a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi - erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-nek.
Mint felidézte: a férfi a megalapozott gyanú szerint elkövetett cselekményt követően elhagyta az országot. Elfogatóparancs alapján fogták el a rendőrök.
Az ügyészség megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, és a bűnismétlés is reális.
A kerületi ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amit a bíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően el is rendelt.
A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem jogerős - közölte Bagoly Bettina.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken közölte, hogy az osztrák rendőrök átadták a magyar nyomozóknak azt az afgán menekült férfit, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés miatt folytatnak eljárást.
Mint felidézték: a Magyarországon oltalmazott státuszban lévő 18 éves afgán férfi június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett. Szeptember 9-én hajnali 3 óra körül pedig Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában "szexuális aktus eltűrésére" kényszerített egy nőt, majd elmenekült a helyszínről.
Az afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06