Bűnügy
Második világháborús arzenált találtak Somogyban
A villanyszerelő végzettségű munkanélküli férfiak egykori hadszíntereken, fémkeresőt használva leltek rá a veszélyes tárgyakra, amelyeket otthon rendszereztek, voltak, amelyeket szét is szereltek.
2018.10.30 12:38MTITöbb száz illegálisan tartott második világháborús robbanószert, fegyvert, fegyveralkatrészt, valamint lőszert talált a rendőrség Kaposváron és Bárdudvarnokon a napokban, az ügyben két gyűjtő ellen indult eljárás - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese kedden a somogyi megyeszékhelyen.
Szijártó István sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a villanyszerelő végzettségű munkanélküli férfiak egykori hadszíntereken, fémkeresőt használva leltek rá a veszélyes tárgyakra, amelyeket otthon rendszereztek, voltak, amelyeket szét is szereltek.
Ékes Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója elmondta, hogy a megyei rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség október 26-27-i közös akciója keretében három helyszínen tartottak házkutatást, aknavető gránátokat, tüzérségi lövegeket, és egyebek mellett puskákat is lefoglaltak, ezeket szakértők vizsgálják.
Szijártó István hangsúlyozta, a visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel, valamint a náluk talált drog miatt kábítószertartással is gyanúsított férfiak éveken keresztül maguknak gyűjtötték a második világháborús tárgyakat, további bűncselekmények elkövetését nem tervezték.
Hozzátette, hogy az eljárásban közreműködnek, megmutatták, hol van az az egyébként mezőgazdasági művelés alatt álló terület, ahonnan a fegyverek és robbanószerek származnak.
Mindketten nagy veszélyben voltak - mondta a főkapitány-helyettes, aki azt kérte, hogy ha bárki ilyen eszközöket talál, ne vigye haza, értesítse a rendőrséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


