Rablás
Menekülés közben fogták el a betörőket
Tetten érték és elfogták a rendőrök azt a két embert, akik a gyanú szerint két ingatlanba is betörtek a főváros II. kerületében.
2018.09.23 08:27ma.huA budapesti 47 éves F. Miklós és társa, a szintén budapesti 33 éves K. Gábor 2018. szeptember 21-én 19 óra 30 perc körül betörtek egy II. kerületi házba, azonban az otthon lévő sértett megzavarta őket. Két kerületi nyomozó észrevette a bűncselekmény után autóval, sietősen távozó két férfit, ezért a helyszín közelében elfogták őket, és mindkettejüket előállították a kapitányságra. A nyomozók az autó átvizsgálása során betöréshez használt szerszámokat találtak és foglaltak le. A rendőrök megállapították azt is, hogy F. Miklós volt az az elkövető, aki 2018. február 10-én betört egy másik szintén II. kerületi házba, ahonnan laptopot, műszaki cikkeket és pénzt vitt el. A nyomozók F. Miklóst és K. Gábort lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


