Keresik a gyilkost
Ismét nyomoznak a Hajógyári-szigetről 12 éve nyomtalanul eltűnt fiú ügyében
Strehó Gergőt 2006. február 11-én este látták utoljára.
2018.09.18 08:37ma.huAz akkor 17 éves szécsényi focista szórakozni indult egy barátjával egy diszkóba a Hajógyári-szigeten. Túl korán, este fél 10-kor értek oda, a diszkó még nem volt nyitva. Strehó ekkor azt javasolta, menjenek inkább haza. Az Árpád híd budai hídfőjéhez közeli szigetbejárón távoztak, majd a Duna partján sétáltak tovább a 6-os villamos megállója felé. A fiú barátja arrébb ment elvégezni a dolgát, Strehó ezalatt eltűnt. Barátja azt hitte, hazament egy taxival, ám soha többé nem került elő.
Az ügyet most ismét megnyitották, a Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés gyanúja miatt nyomoz - írja a Magyar Idők.
A lap azt írja: amíg V. László volt a Hajógyári-sziget ura, addig csak immel-ámmal keresték a fiút a rendőrök, de V. 2012-es elfogása után is sikertelen volt az ügy felderítése. Elképzelhető, hogy az egykor V. Lászlót védő T. György kezdhetett el beszélni a börtönben. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.
V. László elfogása után a rendőrség 2012-től vizsgálni kezdte a Hajógyári-szigethez köthető eltűnéseket és haláleseteket. Három ember tűnt el, egy pedig vízbe fulladt. A szintén focista Rajnay Zoltánt barátai 2016. június 3-án a Hajógyári-sziget egyik diszkója előtt látták utoljára. Holttestét másfél héttel később találták meg a Dunában.
A gyanús eltűnések ügyében annak idején az is elterjedt, hogy szervkereskedők állhatnak a háttérben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Nem a külső számít igazán? Férfiak vallottak arról, mitől lesz ellenállhatatlan egy nő
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


