Veszély
Nincs meg a bomba, nagy erőkkel keresik az Erzsébet hídnál
Gyakorlatilag nulla a látótávolság a vízben, aminek ezen a szakaszon nagyon erős a sodrása és a szokásosnál majdnem kétszeres a mélysége.
2018.07.03 11:03ma.huEgyelőre még mindig nem tudják meghatározni a bomba pontos helyét a tűzszerész búvárok. A későbbiekben lezárásokra, kiürítésekre is lehet szükség, számolni kell azzal, hogy Budán és Pesten is komoly lezárások lesznek.
A folyóban 9-10 méter mélységben lehet a feltételezett 100 kilós szovjet robbanószerkezet, amelyre az InfoRádió értesülései szerint ipari búvárok bukkantak rá.
A bomba pontos helyét próbálják egyelőre meghatározni a tűzszerész búvárok. Markovics Zita, a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az InfoRádiónak elmondta, hogy a tervezett intézkedések bevezetése akár hosszú órákat is csúszhat, mert a tűzszerész búvárok egyelőre nem találják a feltételezett robbanótestet, amelyről annak GPS koordinátáit megadva, korábban egy balesetnél segédkező civil búvárcsoport tagjai tettek bejelentést a rendőrségen.
Mintegy harminc tűzszerész a koordináták alapján egy aknamentesítő hajóról keresik a bombát. A kutatást nehezíti, hogy az érintett szakaszon a Duna mélysége kétszerese az átlagosnak. A folyó sodrása erős és a látótávolság a nullával egyenlő, vagyis a búvárok csak tapintással képesek tájékozódni.
A lezárásokra, kiürítésekre csak később, a bomba megtalálása után lesz majd szükség, akkor viszont számolni kell azzal, hogy Budán és Pesten is több kerületben nehéz lesz közlekedni.
Várhatóan az I., az V. és a XI. kerületben lépnek életbe korlátozások és az Erzsébet hidat is lezárják majd.

Amint életbe lépnek a forgalomkorlátozások, lezárják:
- az Erzsébet hidat,
- a Budapest XI., Budai alsó rakpartot a Petőfi híd alatt, a Szabadság híd irányába,
- a Budapest XI., Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd budai hídfőjénél az Erzsébet hídig,
- a Budapest I. és XI., Hegyalja utat a Budaörsi úti kereszteződéstől az Erzsébet híd irányába,
- a Budapest I., Naphegy utca és a Kereszt utca kereszteződését a Krisztina körút irányába,
- a Budapest I., Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet híd irányába,
- a Budapest I., Lánchíd utcát a Clark Ádám tértől,
- a Budapest I., Budai alsó rakpartot a Halász utcától az Erzsébet híd irányába,
- a Budapest V., Pesti alsó rakpartot a Havas utcától az Erzsébet híd irányába,
- a Budapest V., Astoriától a Szabad sajtó útját az Erzsébet híd irányába,
- a Budapest V., Eötvös teret az Erzsébet híd irányába,
- a Budapest V., Apáczai Csere János utcát a Március 15. tér irányába,
- a Budapest V., Március 15. teret a Pesti alsó rakpart irányába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06