Baleset
Házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló
A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Richárd ellen.
2018.06.21 18:56ma.huAugusztus 21-ig meghosszabbította a tavaly a fővárosi Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és fenntartotta a mozgásának ellenőrzését nyomkövetővel a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Tavaly május 15-én délután két gépjármű összeütközött a Dózsa György úton, majd az egyik autó a buszmegállóba csapódott. A baleset következtében egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházban meghalt, két ember súlyosan, három pedig könnyebben megsérült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Richárd ellen.
A törvényszék közleménye szerint a Dózsa György úti baleset miatt a nyomozó hatóság tavaly augusztus 28-án M. R. ellen indult büntetőeljárással egyesítette az ellene közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségének a gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyet. A nyomozás még tart, és a hatóság szakértői vélemények és okiratok beszerzését, illetve további gyanúsítotti kihallgatásokat tart szükségesnek - tették hozzá.
Kiemelték: a gyanúsított közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el azt az újabb cselekményt, amelyben - bizonyítottság esetén - halálos közúti baleset gondatlan okozását és kábítószer fogyasztását is megállapíthatják.
A büntetőeljárás tárgya két, a közlekedés rendjét sértő bűncselekményen túl további három bűncselekmény. Az ügyek egyesítésénél a bíróság megállapította, hogy az eljárás alatt a gyanúsított ellen újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, ezért a szökés, elrejtőzés veszélyének fennállása is megerősíti a kényszerintézkedés alkalmazásának szükségességét - fejtették ki.
A bíróság az ügyek egyesítése után ismerte meg a gyanúsított ellen korábban indult büntetőügy részleteit. A gyanúsítottat a jármű vezetéstől nem tartotta vissza sem a büntetőpontos eltiltás, sem a vezetői jogosultságának visszavonása és az eljárás során kiderült az is, hogy M. R. a Dózsa György úti baleset után is vezetett.
A bíróság szerint feltehető, hogy a gyanúsított a mozgását szigorúan korlátozó kényszerintézkedés nélkül a jövőben is elkövetne szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt, így a házi őrizetnél enyhébb korlátozás alkalmazása nem elegendő vele szemben.
A végzés nem jogerős - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


