Gyilkosság
Megszólalt a Fertő tóban megtalált nő édesanyja
Március elején beszélt utoljára lányával, azóta is az utolsó üzeneteit olvasgatja.
2018.05.15 06:28ma.huNagy Zsuzsanna legközelebb már csak akkor hallott lánya felől, amikor rendőrök felkeresték, hogy közölték: a lányát megölték.
"Éppen a munkahelyem voltam, amikor felhívott egy rendőr és mondta, hogy találkozni szeretne velem.

A nyomozó elmondta, hogy Zsuzsikám már nem él, mert egy férfi megölte" - nyilatkozta a Blikknek az édesanya.
A nő teljesen összeomlott, azóta is a bécsi kannibál, Alfred U. által meggyilkolt lánya utolsó üzeneteit olvasgatja.
Zsuzsát a tragikus éjszakán nem engedték be a szállóba, ahol lakott. Ekkor futott össze gyilkosával.
Mint ismeretes, április 18-án emberi testrészeket találtak a Fertő tóban. A búvárok több napos keresés után találták meg az összes maradványt.
Mint ismeretes, Alfréd U. a gyilkos, aki vallomása szerint azért végzett Zsuzsannával, mert a nő nem akarta simogatni őt, majd ki is nevette. Dühében megfojtotta, majd a testet feldarabolta. Egyes részeit a fagyasztóba tette, hogy később tudjon enni azokból. A többi testrészt elvitte Fertő tavi kunyhójához, ahol a vízbe dobta.
Sokáig azt hitték, VV Fanni holttestét találták meg a tóban.
Kapcsolódó írások:
- Újabb információk a Fertő tóba dobott, földarabolt magyar nőről
- Fordulat a Fertő tóban talált holttest ügyében - videó
- Egy fiatal magyar nő feldarabolt holttestét találták meg a Fertő-tóban
- Hátborzongató, mi derült ki a Fertő tavi holttestről
- Kannibálnak nevezte magát a férfi, aki a Fertő tóba dobta feldarabolt áldozatát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


