Terrorizmus
Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen
A TEK munkatársai a röszkei tranzitzónából állították elő a gyanúsítottakat, ellenük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást.
2018.03.09 10:45MTITerrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetve 2010-ben önkéntesen csatlakozott egy csoporthoz, amely a nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorista szervezetnek minősül. A gyanú szerint a terrorista szervezet tagjaként mindketten 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet végeztek, katonai kiképzésben részesültek és a terrorszervezet tevékenységét más módon is támogatták.
Gyanúsítottak a röszkei tranzitzónában nyújtottak be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak.
A terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást - mivel a feltételezett elkövetők nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekmény nem Magyarország területén történt - a legfőbb ügyész rendelte el.
A gyanúsítottak személyi körülményeire, személyazonosságuk tisztázatlanságára és az általuk eddig közölt adatok ellentmondásosságára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének. Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat, melyről a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója pénteken dönt - közölte a csoportvezető ügyész.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója korábban elmondta, a két külföldi szabályos menedékkérelmet nyújtott be, várták annak elbírálását, aközben azonosították őket. A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a röszkei tranzitzónából szerdán állították elő a gyanúsítottakat, ellenük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatja a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


