Tragédia
50 ezres bírsággal megúszta a Dózsa György úti gázoló
Mégsem került előzetes letartóztatásba a Dózsa György úti baleset kapcsán gyanúsított M. Richárd.
2018.02.24 18:30ma.huA bíró nem a bíróságon, hanem a János kórházban mondta ki az ítéletet, M. Richárdot ugyanis hasi fájdalmakkal a délután folyamán be kellett vinni. A kórházat rendőrök lepték el.
M. Richárd csütörtökön megszegte a házi őrizet szabályait, ezért őrizetbe vették, ám az ügyészség hiába indítványozta az előzetes letartóztatást, a bíró nem tartotta indokoltnak.
A 24.hu-nak a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset okozásával gyanúsított M. Richárddal szemben 50 ezer forintos bírságot szabtak ki.
Fellebbeztek a döntés ellen.
Mint ismert, 2017. május 15-én súlyos baleset történt a XIII. kerületi Dózsa György úton. Egy Mercedes és egy Citroen ütközése után az egyik autó a közeli autóbuszmegállóba csapódott.
A baleset miatt egy 23 éves budapesti férfi még a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően meghalt. Rajtuk kívül a balesetnek két súlyos és három könnyebb sérültje lett. M. Richárd, a Mercedest vezető férfi tavaly szeptember óta nyomkövetővel van házi őrizetben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


