Tragédia
Fanni-gyilkosság: videófelvétel van a tettesről
A letartóztatott férfi továbbra sem tett beismerő vallomást, a rendőrség személyi szabadság korlátozása, valamint emberölés bűntett gyanúja miatt nyomoz.
2017.12.07 04:14ma.huVV Fanni november 20-án tűnt el otthonából, azóta a rendőrség nagy erőkkel keresi és az ügyben már személyi szabadság korlátozása, valamint emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
Mint arról beszámoltunk, a luxusház kamerafelvételein - ahol Fanni albérlete volt - látszik, hogy B. László éjszaka érkezett, majd az ölében vitte el a fiatal nő élettelen testét. A városi kamerák segítségével végig tudták követni a férfi útját Dunaújvárosig. A rendőrök pajszert, kést és fegyvert is találtak az autóban. A rendőrség ezért azt feltételezi, hogy B. László előre készült a lány meggyilkolására.
Közben a BRFK hivatalosan is megerősítette, hogy a fiatal nő eltűnésének ügyében az előzetes letartóztatásba helyezett B. László ellen nyomoznak, aki 2010-ben MSZP-s színekben indult a dunaújvárosi önkormányzati választáson. A rendőrség azt feltételezi, hogy a gyanúsított előre készült a lány meggyilkolására, de egyelőre még nem tett beismerő vallomást.
Az RTL Klub stábjának Kulcson - ahol a férfi által elnökölt sportegyesület székhelye volt - azt mondták, hogy erőszakos embernek ismerték a férfit, akit a rendőrség VV Fanni meggyilkolásával gyanúsít és az autójában állítólag megtalálták a lány vérét. Azt mondták, ritkán látták a Dunaújvárosban élő elnököt, de mikor odament, mindig vitatkozott valakivel. A klub másik vezetője az RTL Klubnak azt mondta, ő sem tudja, miből élt, de mindig drága kocsikkal járt.
Kapcsolódó írások:
- VV Fanni-gyilkosság: a rendőrség rekonstruálta, mi történhetett
- Saját lakásában ölhette meg, majd ölbe vitte a férfi a halott Fannit
- Ezért biztos a rendőrség abban, hogy VV Fanni halott
- Ég veled Tündérfalvi - meghatóan búcsúznak VV Fannitól egykori barátai
- Újabb sokkoló fejlemény: a Dunába dobhatták VV Fanni holttestét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06