járvány
Gyermekekre veszélyes betegség terjed a levegőben!
A fertőzöttek sok apró kiütésről, magas lázról, izomfájdalomról és nyelési nehézségekről panaszkodnak: a kór több mint két hétre is ledöntheti a lábáról a fertőzötteket. Eddig Csongrád és Nógrád megyéből jelentettek betegeket.
2017.11.05 08:04ma.hu"A coxsackievírus okozta fertőzés A típusa az 5–10 éves gyermekekre veszélyes" – nyiltkozta a Blikknek dr. Bense Tamás háziorvos. "Lappangási ideje 3–7 nap: torokfájással, magas lázzal, végtagfájdalommal, rossz közérzettel jár, a talpon, tenyéren és a szájnyálkahártyán kis hólyagocskák jelennek meg. A fájdalomcsillapításon kívül fontos a fokozott folyadékbevitel, a kéz-láb-száj szindrómás betegek ugyanis kiszáradás miatt szoktak kórházba kerülni" – fejtette ki a szakember.

A vírus B típusa viszont már minden korosztályt érint: Székkutason például felnőtteknél is kimutatták a vírust, amelynek ez a fajtája mellkasi fájdalommal is jár.
"Elsősorban cseppfertőzéssel terjed, akár 4-5 óráig is életképes marad a kórokozó. Ritkán olyan szövődményekkel járhat, mint szívizom-, agyhártya- és agyvelőgyulladás. Ilyen esetben mindenképpen kórházi kezelés szükséges, egyébként 4–7 nap alatt gyógyul" – tette hozzá Bense doktor, aki hozzáfűzte: a vírusnak van egy agresszívabb, Ázsiában, Afrikában és az Egyesült Államokban terjedő, heveny tüneteket okozó formája is, ám Európa egyelőre ettől nincs veszélyben. Mint mondta, a megfertőződés ellen rendszeres kézmosással védekezhetünk. Erre különösen érdemes odafigyelni most, hogy az influenzajárványmár itt van a küszöbön. Ritka esetekben ugyanis előfordulhat, hogy egy coxsackievírus-fertőzés mellé egy influenzafertőzés is párosul.
Így védekezzen a betegség ellen
- Rendszeresen mosson kezet.
- Használjon fertőtlenítőkendőt a közösségi járatokon.
- Étkezzen tápanyag- és vitamindúsan.
- Mozogjon rendszeresen.
- Aludjon legalább 7-8 órát naponta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


