Bűnügy
Jóváhagyták a Dózsa György úti gázoló házi őrizetét
Az eljárás alatt a gyanúsított ellen újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult eljárás, ezért a szökés, elrejtőzés veszélye megerősíti a kényszerintézkedés szükségességét.
2017.10.16 14:17MTIA Fővárosi Törvényszék, jogerősen három hónappal meghosszabbította M. Richárdnak, a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és ellenőrzését nyomkövetővel - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 18-án hosszabbította meg a gyanúsított házi őrizetét, a törvényszék most jóváhagyta azt a döntést.
Az elsőfokú határozat ellen a férfi védői jelentettek be fellebbezést, a házi őrizet megszüntetését, illetve enyhébb kényszerintézkedés, lakhelyelhagyási tilalom elrendelését kérték, ám a törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú döntés indokai helytállóak.
A büntetőeljárásban az ügyészség egyesítette az M. Richárd ellen korábban közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyeket.
M. Richárd "közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el azt az újabb cselekményt, amely bizonyítottság esetén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklás vétségének a megállapítására lehet alkalmas" - írták a közleményben.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az eljárás alatt a gyanúsított ellen újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult eljárás, ezért a szökés, elrejtőzés veszélye megerősíti a kényszerintézkedés szükségességét. Sőt az is kiderült, hogy M. Richárd a Dózsa György úti baleset után annak ellenére is vezetett autót, hogy eltiltották tőle - tették hozzá.
Ha a gyanúsított megszegi a házi őrizet szabályait, előzetes letartóztatása is elrendelhető - közölte a törvényszék.
Korábban a rendőrség arról tájékoztatott, hogy május 15-én délután két gépjármű összeütközött a Dózsa György úton, majd az egyik autó a buszmegállóba csapódott. A baleset következtében egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházban meghalt, két ember súlyosan, három pedig könnyebben megsérült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Richárd ellen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


