Robbantó
Egymillió eurót akart a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantó
A rendőrök elleni támadás után újabb merényletekkel fenyegetőzött.
2017.08.25 15:59ma.hu
Fotó: MTI
Egymillió eurót akart megszerezni a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantó - írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
P. Lászlót a vádhatóság tájékoztatása szerint már terrorcselekmény előkészületének bűntettével is gyanúsítják. Azt állítják: a férfi a tavaly szeptemberi robbantás után emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni.
Az ügyészség szerint P. László szándéka az volt, hogy a Belügyminisztériumot egymillió eurónyi készpénz kifizetésére kényszeríti azzal, hogy emberéletek kioltását eredményező robbantások elkövetését helyezi kilátásba.
A korábban a gyanúsítottal közölt tényállást a főügyészség kiegészítette azzal, hogy a két rendőr megölése után meg akarta szerezni a náluk lévő szolgálati lőfegyvereket. A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy 2,5-3 méteres körzetben a járókelők életüket veszítsék, az attól távolabb lévő személyek testi épsége pedig jelentős veszélybe kerüljön.
Erre tekintettel a főügyészség már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölte a mai napon.
Ennek törvényi büntetési tétele 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés. A terrorcselekmény előkészülete bűntettének törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


