Tűz
Lángol egy negyedik emeleti lakás Budapesten
Eddig két sérültről tudnak, ők vélhetően füstmérgezést szenvedtek.
2017.06.28 11:09MTI
MTI/Mihádák Zoltán
Kigyulladt egy negyedik emeleti lakás és fölötte a tető egy VII. kerületi, Péterfy Sándor utcai házban szerda délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté elmondta, a Péterfy Sándor utca és a Hernád utca kereszteződésében lévő ötszintes házban ég teljes terjedelmében egy lakás és a tető, a két helyen párhuzamosan folyik az oltás. A tűzoltók nagy erőkkel vannak a helyszínen, a ház kiürítése folyamatban van.
Eddig két sérültről tudnak, ők vélhetően füstmérgezést szenvedtek - tette hozzá.
Az MTI helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy 8-10 tűzoltóautó vonult ki a tűzhöz, ebből három emelőkosaras jármű. Négy-öt mentőautó is a helyszínen van, tudósítónk a mentőktől úgy értesült, hogy eddig hat sérültje van a tűznek. Mivel a tető is ég, az onnan lehulló épületdarabok az utcán álló autókra zuhantak, a járművek egy részét emiatt tulajdonosaik már elvitték. A kereszteződést és környezetét lezárták - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


