Bűnügy
Elrendelte a bíróság Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását
Czeglédy ügyvédként több ügyben képviselte az MSZP-t és a DK-t.
2017.06.15 17:00MTI
Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Szanka Ferenc korábban elmondta, hogy a gyanú szerint Czeglédy, aki egy - a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.
A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól.
Ezért a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg - tudatta Szanka.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06