Bűnügy
Lecsukták a nagyapját meggyilkoló budapesti fiatalt
A bíró "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés" veszélye miatt rendelte el a kényszerintézkedést.
2017.06.15 16:29ma.huElőzetes letartóztatásba került csütörtökön az a fiatal, aki a gyanú szerint megölte és egy kőbányai garázsba elrejtette a nagyapja holttestét. A bíró szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt döntött a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése mellett - tudta meg a 24.hu a Fővárosi Főügyészségtől.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden számolt be a bűncselekményről. Még tavaly novemberben jelentette be egy férfi, hogy egyedül élő apja - akit egyébként ritkán látogatott - eltűnt. A rendőrség elrendelte az idős ember körözését, ám időközben egyre gyanúsabbá váltak a körülmények. Márciusban már az életvédelmis nyomozók vizsgálták az ügyet, és büntetőeljárás is indult.
A férfit szomszédai 2015 tavaszán látták utoljára, az előtt csak unokája látogatta, aki azóta megszakította a kapcsolatot a rokonaival.
Mint a nyomozók kiderítették, a 25 éves fiatal hamis aláírással ellátott adás-vételivel eladta nagyapja lakását, miután "eltűnt", és rendszeresen felvette a rokona nyugdíját is.
A nyomozók pénteken a gyanúsított bérelt garázsában, egy szeméttárolóban találták meg az áldozat holttestét. A fiatal beismerő vallomást tet; kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A 24.hu úgy tudja, hogy a fiatal először rongyokba csavarta, ezután kukába tette, majd további ruhadarabokkal takarta be a nagyapja holttestét. A 25 éves gyanúsított valószínűleg egy-két alkalmat leszámítva nem járt vissza a bérelt garázshoz, ahol áldozatát rejtegette. A szomszédok bár a tulajdonost ismerik, a bérlőt nem, mozgást sem láttak soha a tárolónál. Gyanús körülményt sem tapasztaltak, illetve nem éreztek kellemetlen szagot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


