Tragikus baleset
Pillanatok alatt meghalt a magyar ökológus, akit orrszarvú támadott meg Ruandában
Gyöngyi Krisztián öt éve tanulmányozta a veszedelmes állatokat, korábban a malawi Majete rezervátumban is dolgozott.
2017.06.12 10:09ma.hu
Ahogy arról a múlt hétenmi is beszámoltunk, orrszarvú végzett Gyöngyi Krisztián ökológussal a ruandai Akagera Nemzeti Parkban.
A park vezetősége a 24.hu megkeresésére úgy tájékoztatott, hogy a magyar férfi feleségével és lányával hat hete tartózkodott az országban. Gyöngyi egy három hónapos projekt keretében az országba visszatelepített rinocéroszok beszoktatásán és a helyi vadőrök kiképzésén dolgozott.
A 43 éves tudósnak ötéves tapasztalata volt az orrszarvúk megfigyelésében, korábban a malawi Majete Vadrezervátumban és a Liwonde Nemzeti Parkban is tevékenykedett.
A nemzeti park tájékoztatása szerint rendkívüli szenvedéllyel végezte munkáját Afrikában.
Mesterdiplomáját a majetei fekete orrszarvúk élőhely-kapacitásának kutatásával szerezte, 2012 óta pedig a doktoriján dolgozott, melynek témája a fekete orrszarvúk természetvédelmi ökológiája volt.
Az orrszarvúk május eleji érkezése előtt Gyöngyi Krisztián vezette a megfigyelőcsapat kiképzését. A betanulás során átadta a többieknek a rinocéroszok élőhelyével, szokásaival és azonosításukkal kapcsolatosa ismereteit.
Csapatával nap mint nap testközelből követték az orrszarvúkat. Június 7-én rajta kívül négyen figyelték az állatokat: egy asszisztens tréner, egy parkőr és a megfigyelőcsapat két tagja.
Megközelítették az egyik orrszarvút, amikor az felbőszült, és csak nagyon kevés idejük maradt reagálni. Krisztián halálos sérüléseket szenvedett, eszméletlenül terült el a földön és a helyszínen pillanatok alatt életét vesztette. Az incidensben senki más nem sérült meg.
A nemzeti park közlése szerint felesége és kislánya hazatért Magyarországra a családjukhoz. A tragédiát átélő csapattagok gyásztanácsadótól kapnak segítséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06