Öngyilkosság
Leugrott egy fiú egy budapesti pláza tetejéről
"Darabokban voltak a csontjai" - mondta az egyik segítségére siető szemtanú.
2017.06.09 11:50ma.huLevetette magát egy 20 év körüli fiatal még szerdán a budapesti Árkád bevásárlóközpont tetejéről. Többszörös csonttörést szenvedett, szemtanúk voltak mellette, míg megérkeztek a mentők - írja a Bors.
A fiú legfelső parkolószintjéről ugrott le, vagyis azok, akik a két bevásárlóközpontot összekötő hídon haladtak át épp, mindent láthattak. "Éppen ebéd után sétáltunk a lányommal a hídon, amikor valami szokatlanra lettünk figyelmesek. A srác ott állt a peremen, telefonált, majd visszaszámolt, és egy hatalmas ordítást követően leugrott" - mondta a lapnak az egyik szemtanú.
Amikor odaértek, a srác már nem volt magánál, de még lélegzett. Fogták a fejét és beszéltek hozzá. "Odafutva végigtapogattam a végtagjait: darabokban voltak a csontjai. Néhányan újra akarták éleszteni, de nem engedtem. Egy vétlen mozdulat is végzetes lett volna számára. Mire a mentők kiérkeztek, már kezdett magához térni, de amikor hörgött, ömlött a vér a szájából" - mondta egy másik szemtanú. A fiú életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.
Áprilisban a Mammutban vesztette életét egy férfi, miután levetette magát az emeletről. A mentők kitartóan küzdöttek az életéért, de hiába.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


