Bűnügy
Korrupt határrendészeket vettek őrizetbe Röszkénél
Az ügyészség tíz ember esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését.
2017.05.17 10:22MTIHivatali vesztegetés elfogadása miatt vettek őrizetbe több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt, az ügyészség tíz ember esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.
Keresztes Imre főügyész azt írta, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult nyomozás adatai szerint a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő határrendészek rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve ide belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyért készpénzt, amelynek összege alkalmanként változó volt.
A gyanúsítottak beosztotti állománykategóriába tartoznak, vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük.
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn és kedden a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével számos helyszínen tartott házkutatást, ezek során nagy összegű készpénzt - forintot és valutát - foglalt le.
A főügyészség 32 rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük többen beismerték a bűncselekmény elkövetését.
Az ügyben 10 rendőrt vettek őrizetbe, az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatásukat, tekintettel arra, hogy a bűncselekményt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik, így fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, emellett a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp feltehetően nem lenne biztosítható, valamint a katonai büntetőeljárásban meghatározott speciális, szolgálati és fegyelmi okból sem hagyhatók szabadlábon.
A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa még szerdán dönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06