Baleset
Halált okozó ittas járművezetés miatt őrizetben egy vasi férfit
A 45 éves férfi a 8-as főút irányából Szentgotthárd központja felé tartott, ekkor személygépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott ütközött a 43 éves csákánydoroszlói férfi által vezetett motorkerékpárral.
2017.04.02 01:30MTIŐrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ittasan halálos balesetet okozott autójával még pénteken Szentgotthárd közelében - közölte honlapján szombaton a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
A tájékoztatás szerint a 45 éves férfi a 8-as főút irányából Szentgotthárd központja felé tartott, ekkor személygépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott ütközött a 43 éves csákánydoroszlói férfi által vezetett motorkerékpárral. A motoros a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.
A rendőri intézkedés során felmerült, hogy az autó vezetője alkohol fogyasztása után ült a volánhoz, a gyanút az alkoholszonda is igazolta - ismertették.
A közlemény szerint a férfit előző nap is megállították a rendőrök egy közúti ellenőrzés során, a szonda akkor is ittasságot jelzett, ezért már akkor büntetőeljárást indítottak ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


