Tragédia
Megszólalt a szándékosan elgázolt férfi fia
Szándékosan, unokája szeme láttára gázoltak halálra egy idős férfit szombaton Vácszentlászlón.
2017.03.27 13:41ma.huEmberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki autójával szándékosan elgázolt egy embert, majd megállás nélkül továbbhajtott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Azt írták: a budapesti férfi és élettársa szombaton vitába keveredett a sértett családjával Vácszentlászlón, egy családi háznál. Később a gyanúsított a vele lévő nő autójába ült és elindult, szándékosan elgázolva az úttest szélén álló sértettet, aki az autó alá került. A férfi áthajtott rajta, majd a helyszínről megállás nélkül továbbment. A sérült férfit a mentők kórházba vitték, de a gondos orvosi ellátás ellenére néhány órával később elhunyt.
A rendőrök a fővárosi férfit nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után Gödöllőn elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
Az elgázolt férfi fia a Tényeknek elmondta, megpróbálta elhúzni az autó elől az apját, de nem sikerült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


