Baleset
Eloltották a tüzet a Korda Filmstúdióban
A csarnok tetőszerkezete a folyamatos hűtés következtében nem omlott be, de egy nyílást vágnak rá, hogy a füst könnyebben távozzon.
2017.03.21 13:56MTIEloltották az etyeki Korda Filmstúdió egyik körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában keletkezett tüzet - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd kora délután az MTI-vel.
Farkas-Bozsik Gábor tájékoztatása szerint a lánggal égés megszűnt, a hő- és füst eltávolítását végzik jelenleg a tűzoltók.

Több ponton még izzás és parázslás tapasztalható, amit az átszellőztetés után tudnak teljesen visszahűteni - tette hozzá.
Elmondta, hogy megfeszített munkájuk eredményeként más épületben nem keletkezett kár. A csarnok tetőszerkezete a folyamatos hűtés következtében nem omlott be, de egy nyílást vágnak rá, hogy a füst könnyebben távozzon.
A szóvivő korábban azt mondta, a tűzben senki nem sérült meg. Az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángoltak. A tűz keletkezésekor a csarnokban tartózkodók mindannyian biztonságos helyre menekültek.
Farkas-Bozsik Gábor közölte, hogy az épület teteje elkezdett deformálódni, ami arra utal, hogy nagyobb hőtermeléssel járó tűzről van szó.

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője elmondta: az elmúlt napokban filmet forgattak a műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban.
A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak - tette hozzá. A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.
A stúdióban a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják. A produkció képviselője az MTI-vel azt közölte, hogy a tűz kitörésekor éppen nem forgattak, igyekeznek felmérni a károkat, a tűz okát egyelőre nem tudják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06