Bűnügy
Életveszélyesen megsebesített egy turistát egy rabló a Keletinél
A 33 éves férfi a vonatra várakozó turistákat fosztogatta. A támadó többszörös visszaeső, most is rács mögött van.
2017.03.21 11:55ma.huÉletveszélyesen megsebesített egy turistát tavaly májusban egy 33 éves férfi a Keleti pályaudvarnál - írja a 24.hu.
A sértett - egy Fülöp-szigeteki férfi - egy társával érkezett Budapestre, ahonann Prágába szerettek volna tovább utazni. A vonat másnap hajnalban indult, ezért úgy döntöttek, nem vesznek ki szállást, inkább a pályaudvar közelében töltik el az éjszakát. Egy VII. kerületi pékségnél várakoztak, a fedett teraszon. A sértett vállalta, hogy ébren marad és vigyáz a csomagokra, így társa aludhatott.
A vádlott kora hajnali órákban az utcán sétált, amikor meglátta a a teraszon pihenő két külföldit, odament hozzájuk és megpróbált az ébren lévő férfival szóba elegyedni, de ő nem akart vele beszélgetni. A támadó kihasználta, hogy a férfi fáradt, ezért lankadt a figyelme, ezért felkapta a mellette lévő utazótáskát - benne körülbelül 500 ezer forintot érő holmival - majd elfutott. A férfi utánarohant és dulakodni kezdtek.
Ekkor a támadó nagy erővel ellökte, a férfi pedig elesett és beütötte a fejét a betonba. A mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A Fővárosi Főügyészségtől kedden közölte, a támadóval szemben végrehajtandó fegyházbüntetést indítványoztak annak lehetősége nélkül, hogy feltételesen szabadlábra bocsássák. Ezúttal életveszélyt okozó testi sértéssel és rablással vádolják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


