Bűnügy
Huszonöt millió forintot lopott szüleitől egy kaposvári férfi
A 22 éves elkövető több részletben vitte el a szülei pusztaszemesi házának garázsában tartott pénzt, majd annak nagy részét a mindössze néhány hónapja ismert "barátaival" elköltötte.
2017.03.13 17:00MTIHuszonötmillió forintot lopott a gyanú szerint szüleitől egy kaposvári férfi, akit több bűntársával együtt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hétfőn - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint a 22 éves elkövető több részletben vitte el a szülei pusztaszemesi házának garázsában tartott pénzt, majd annak nagy részét a mindössze néhány hónapja ismert "barátaival" elköltötte.
police.hu
A 18 és 44 év közötti gyanúsítottak az összegből a napi szükségleteik fedezése mellett lakásrészletet fizettek be, személygépkocsit vásároltak, szobákat béreltek egy panzióban és igénybe vették egy nő szexuális szolgáltatásait is.
A rendőrök a múlt hét végén fogták el az ügy hat, lopással és bűnpártolással gyanúsított, kaposvári, gedrei, pusztaszemesi, továbbá bábonymegyeri illetőségű feltételezett elkövetőjét, közülük hárman kerültek előzetes letartóztatásba.
A házkutatások során a pénz megmaradt részét a zsákmányból vásárolt több tárggyal együtt lefoglalták a nyomozók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


