Tragikus
Tömegbaleset az M43-ason: négyen meghaltak, 13-an megsérültek
Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel. A mentés órákon át tartott.
2017.02.15 11:56MTINégy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője délelőtt az MTI-vel.
Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz mentőkocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők.
A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek. Hogy mennyire súlyosak a sérüléseik, azt a kórházi vizsgálatok állapítják majd meg - mondta Győrfi Pál, hozzátéve: voltak akiknél csonttörés, illetve belső sérülés gyanúja is fennállt, de voltak akik vélhetően zúzódásokkal megúszták a balesetet.
Fotó: Digi 24
Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel. A mentés órákon át tartott.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint, a baleset 7.30 körül történt az M43-as autópályán a határtól 1 kilométerre. Az elsődleges adatok szerint két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó ütközött össze. A balesetben négyen meghaltak, tizenegyen megsérültek.
A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot a román és bolgár konzulátusokkal. A busz olyan utasaiért, akik nem sérültek meg a balesetben, mentesítő járat érkezett, amely rendőri felvezetéssel, a nagylaki közúti határátkelőn keresztül tovább szállította őket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A Digi24 román hírtelevízió azt közölte: Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek a helyszínre.
Fotó: MTI/Donka Ferenc
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


