Bűncselekmény
Öt kilogramm kábítószer egy Hegyalja úti garázsban
Csaknem öt kilogramm marihuánát és más kábítószereket talált a rendőrség egy fővárosi, Hegyalja úti garázsban, két fiatal férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás.
2017.01.23 12:31MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a XII. kerületi rendőrök péntek délután igazoltattak négy férfit a Hegyalja úton, miután a 23 éves H. Roland marihuánát adott el T. Tamásnak, M. Martinnak és L. Attilának. A négy férfit a rendőrök előállították és H. Rolandot kábítószer-kereskedelem bűntette, míg a másik három férfit kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A kihallgatásokon kiderült, hogy H. Roland a 25 éves B. Bendegúztól szerezte be a kábítószert. A rendőrök házkutatást tartottak az általa bérelt garázsban, ahol 4,8 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket, 91 ecstasy tablettát, mintegy 20 gramm "varázsgombát" és 46 ismeretlen eredetű fehér színű kapszulát, valamint a kábítószer terjesztéséhez használatos mérleget és csomagolóeszközöket foglaltak le.
B. Bendegúzt a rendőrök szombaton elfogták a XII. kerületi Jagelló úton, előállították, és kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók H. Rolandot és B. Bendegúzt őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06