Illegális bevándorlás
Szexuális erőszak miatt előzetesbe helyeztek egy szír férfit Budapesten
A szír férfinak nincs Magyarországon bejelentett lakó- vagy tartózkodási helye, személyi körülményei rendezetlenek, a terhére rótt bűncselekmény pedig kiemelkedő tárgyi súlyú.
2017.01.04 10:22MTIAz ügyészség indítványával egyezően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy magyar nő sérelmére Budapesten - közölte a fővárosi főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel.
Üveges Andrea tájékoztatása szerint a férfi vasárnap hajnalban egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a későbbi sértettel, aki előtt görög állampolgárnak adta ki magát. Kezdetben a nő beleegyezésével szexuális kapcsolatot létesített vele, de egyre erőszakosabbá, durvábbá vált, ezért a sértett egyértelműen visszavonta a beleegyezését. Kérte a gyanúsítottat, hogy fejezze be tevékenységét, ő azonban a nő akarata ellenére, erőszakkal folytatta a szexuális jellegű cselekményeket.
A szír férfinak nincs Magyarországon bejelentett lakó- vagy tartózkodási helye, személyi körülményei rendezetlenek, a terhére rótt bűncselekmény pedig kiemelkedő tárgyi súlyú - írta Üveges Andrea, hozzátéve: a kerületi ügyészség álláspontja szerint mindezek alapján csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható a gyanúsított részvétele az eljárásban, ezért előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozták, amivel a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egyetértett.
A végzés nem jogerős, a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja le - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


