Terror
Ünnepek: erősebb rendőri jelenlét lesz szilveszterkor
Készen állnak arra is, hogy további erőket alkalmazzanak, és megvédjék a magyar állampolgárokat.
2016.12.31 11:37MTIMinden nagy rendezvénynél az átlagosnál nagyobb rendőri jelenlét lesz az országban szilveszterkor azzal együtt is, hogy a hatóságoknak nincs információjuk Magyarországot konkrétan érintő terrorfenyegetettségről - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.
Bakondi György hozzátette: ha információik szerint "ebben valami változna", készen állnak arra, hogy további erőket alkalmazzanak, és megvédjék a magyar állampolgárokat.
Arra a kérdésre, hogy az országban a tereken, utcákon ünneplők mire készüljenek szilveszterkor, közölte: látható védelem is lesz, emellett a térfigyelő rendszerek is működnek és "pont elegen", a szükséges létszámban lesznek jelen civil ruhás egységek is.
Kapcsolódó írások:
- Közel 1200 dzsihadistával végzett a török hadsereg négy hónap alatt Szíriában
- A terrorveszély miatt az ország teljes területén intenzív lesz a rendőri jelenlét Szilveszterkor
- Az Iszlám Állam harcosait fogták el Törökországban
- Berlini merénylet - A szilveszter már sosem lesz a régi?
- Berlini merénylet - Szabadlábra helyezték a merénylő feltételezett cinkosát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


