Ütközést próbált elkerülni
Buszbaleset az M3-ason: ez okozhatta a tragédiát
Vélhetően egy ütközést próbált elkerülni a debreceni Grand Tours utazási iroda buszának vezetője, amikor a busz megcsúszott és felborult.
2016.12.18 11:32MTIAz Ausztriában tartózkodó Nagy Sándor, az utazási iroda tulajdonosa vasárnap délelőtt telefonon elmondta: hivatalos információkkal még nem rendelkezik, annyit tud, hogy az autóbuszt megelőzte egy személyautó, amely a jobboldali sávba visszatértekor megpördült, forogni kezdett a jeges úton.
A balesetben érintett autóbusz vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett - tette hozzá.
MTI/Vajda János
Az utazási iroda emeletes autóbusza a bécsi karácsonyi vásárból tartott hazafelé, amikor szombaton éjfél előtt balesetet szenvedett az M3-as autópályán. Az autóbuszban 82-en utaztak - közölte Nagy Sándor.
Tájékoztatása szerint az idén hét autóbuszos járatot indítottak a bécsi karácsonyi vásárra, ezek voltak az utolsó utak, a szerencsétlenül járt busz mögött is haladt egy másik járatuk.
Amikor tudomást szereztek a történtekről, Debrecenből azonnal elindítottak egy buszt, amely másfél óra múlva érkezett a helyszínre az utasokért - mondta el a legnagyobb debreceni utazási iroda tulajdonosa az MTI-nek.
MTI/Vajda János
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


