A kórházban vesztette életét
Meghalt a nyúli vonatbalesetben megsérült tolatásvezető
A férfi - aki a mozdonyban utazott - súlyos hasi és lágyéksérüléseket szenvedett.
2016.11.29 11:05MTIA kórházban hétfő éjszaka meghalt a nyúli vasúti balesetben megsérült tolatásvezető - tájékoztatta a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója kedd délelőtt az MTI-t.
Oláh Attila elmondta, hogy a férfi - aki a mozdonyban utazott - súlyos hasi és lágyéksérüléseket szenvedett.
Nyúlon hétfő délelőtt egy andráskereszttel és stoptáblával ellátott vasúti átjáróban gabonát szállító kamion és tehervonat ütközött össze.
Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy a vasúttársaság úgy tudja, a kamion megállás nélkül a vonat elé hajtott, a mozdony a teherautó közepének ütközött. Mindkét jármű jelentősen megrongálódott. A Győr-Veszprém vonalon mintegy kétszáz méteren a vasúti pályát is helyre kellett állítani.
Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban elmondta, hogy a teherautósofőr és a mozdonyvezető is a saját lábán szállt ki járművéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


