Emberrablás
Egerszalóki otthonából rabolták el a kislányt
Rács mögé kerültek az emberrablás gyanúsítottjai. Videók!
2016.11.23 10:57ma.huA Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított egy budapesti férfi ellen, aki az eddigi adatok alapján még november elején megjelent korábbi partnerének egerszalóki otthonánál, majd onnan a beleegyezése nélkül elvitte magával közös gyermeküket.
A gyanú szerint a férfi közölte az édesanyával, hogy amennyiben hajlandó külföldön prostituáltként dolgozni, kizárólag abban az esetben adja vissza a kislányát. A 2 és fél éves gyermek édesanyja ezt követően - november 16-án - értesítette a rendőrséget.
A Heves megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egység munkatársainak közreműködésével a bejelentés másnapján Budapesten elfogták Sz. Zsoltot és élettársát, Cs. Krisztinát - olvasható a police.hu oldalon.
A 39 éves férfit és a 42 éves nőt előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellenük - őrizetbe vételük mellett - emberrablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A gyermeket és édesanyját a rendőrök épségben hazaszállították.
A rendőrség kezdeményezésére az Egri Járásbíróság nyomozási bírája november 19-én mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


