Cserbenhagyás
Hiába a milliók, nem helyezik szabadlábra a zuglói gázoló nőt
Másodfokon elutasította a bíróság az óvadékra irányuló kérelmet, így továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a nő, aki a múlt héten elgázolt egy idős férfit Zuglóban, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A férfi belehalt sérüléseibe.
2016.11.15 18:03MTIA Fővárosi Törvényszék - egyetértve az ügyészi fellebbezéssel - az előzetes letartóztatás helybenhagyása mellett döntött, elutasítva a nő kétmillió forintos óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését.
Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság múlt héten - nyomkövető alkalmazása mellett - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a gázoló ellen, miután kétmillió forint óvadék ellenében megszüntette előzetes letartóztatását. A nő a baleset után az autóval megállás és segítségnyújtás, valamint a rendőrség értesítése nélkül elhagyta a helyszínt, később telefonon jelentkezett a rendőrségnél.
A Fővárosi Főügyészség az MTI megkeresésére kedden közölte: a másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezést alaposnak találta, az abban foglaltakkal egyetértve, az előzetes letartóztatás helybenhagyása mellett, az óvadék elfogadására irányuló kérelmet elutasította.
A Fővárosi Törvényszék egyetértett az ügyészség fellebbezésében foglaltakkal, miszerint az elkövetés körülményeire, a gyanúsított baleset után tanúsított magatartására, a bűncselekmény tárgyi súlyára is tekintettel az eljárás jelenlegi szakaszában a legszigorúbb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás elrendelése szükséges és indokolt - közölte a főügyészség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


