Lakástűz
Harminckét embert menekítettek ki a tűzoltók egy salgótarjáni lakóépületből
Több település tűzoltói együttes erővel fojtották el a lángokat a Pécskő utcai épület egyik negyedik emeleti lakásában.
2016.11.10 07:49MTI
MTI fotó: Komka Péter
Harminckét embert menekítettek ki a tűzoltók egy salgótarjáni lakóépületből, amelynek egyik lakásában tűz keletkezett szerdán éjjel - tette közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtök hajnalban a honlapján.
A közlemény szerint több település tűzoltói együttes erővel fojtották el a lángokat a Pécskő utcai épület egyik negyedik emeleti lakásában. Az utómunkálatok során végzett vizsgálatok eredményeképpen az elektromos áramot és a vízellátást nem kapcsolják vissza a tűzzel érintett épületrészben. A lakók rövid időre visszatérhetnek otthonukba, hogy magukhoz vegyék irataikat és fontosabb értékeiket.
A kimenekítettek egy része a helyszínre rendelt melegedőbuszban tartózkodik, mások rokonokhoz és ismerősökhöz távoztak. A hatóságok most egyeztetik, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülők közül hányan kérnek elhelyezést, és kik oldják ezt meg saját maguk.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


