Gyilkosság
Szándékosan lőtték fejbe a rendőrt Bőnyben
Szerda reggel egy idős férfi tüzet nyitott két rendőrre a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, az egyik rendőr meghalt, a másikat haslövéssel a győri kórházba szállították. A hatóságok egyelőre nem adtak hivatalos tájékoztatást az esetről. Délután 2 órakor lesz hivatalos bejelentés.
2016.10.26 11:31ma.hu
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Két rendőrre is rálőtt valaki reggel 07.30 körül, az MTI úgy tudja, hogy az egyikük fejlövést kapott és belehalt sérüléseibe.
Mentőhelikopterrel vittek egy másik áldozatot Győrbe, mellkassérüléssel. Erről azonban ellentmondásosak a hírek, az M1 tudósítója szerint ugyanis a mentőhelikopter üresen érkezett meg a kórházhoz.
Az M1 tudósítója úgy, hogy a combsérüléses tettest szállító mentőautó rendőri felvezetéssel indult el Bőnyből a győri kórházba. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója, Oláh Attila arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a 76 éves elkövetőt kórházba vitték, most műtik.
Falubeliek az MTI munkatársának azt mondták, egy idős férfi házát vették körül a rendőrök.
Sajtóinformációk szerint a feltételezett elkövető 76 éves, évekkel ezelőtt elvesztette az egyik gyermekét, azóta komoly problémái vannak. A reggeli órákban összeveszett a feleségével, ehhez hívták ki a rendőröket. Mivel a hatóság tisztában volt azzal, hogy az idős férfi fegyverrel rendelkezik a TEK is a helyszínre érkezett.
A településen lezárták az összes bevezetőutat.
Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy több tucat rendőr és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai körbe vesznek egy családi házat. A rendőrök közül többen golyóálló mellényt viselnek, és mesterlövészek is készültségben vannak. A helyszínen van a megyei rendőrfőkapitány is.
Az MTI-t a megyei rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészséghez irányította, ahol egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


