Tragédia
Már fizeti a kártérítést a hortobágyi robbanás miatt a HM
Az előleg mellett megtérítette a temetéssel kapcsolatos költségeket is, az érintettek emellett kegyeleti juttatásban, özvegyi nyugdíjban és árvaellátásban részesülnek.
2016.08.24 11:50MTI
honvedelem.hu
A hortobágyi bombarobbanásban elhunyt tűzszerészek hozzátartozóinak jelentős összegű kártérítési előleg megállapításáról és utalásáról döntött a Honvédelmi Minisztérium - írta szerdai számában a Népszabadság.
A napilappal a minisztérium azt is közölte, hogy megtérítette a temetéssel kapcsolatos költségeket is, az érintettek emellett kegyeleti juttatásban, özvegyi nyugdíjban és árvaellátásban részesülnek.
A tárca a Népszabadságnak megerősítette: teljes felelősséggel tartoznak a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett károkért, ennek értelmében a hősi halott tűzszerészek hozzátartozói a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe kerültek.
Július 1-jén az egykori nádudvari bombázólőtéren a katonák egy robbanótestet próbáltak hatástalanítani, de az felrobbant, négyen a helyszínen életüket vesztették.
Kapcsolódó írások:
- HM: a túlóraadatok nincsenek összefüggésben a tűzszerészbalesettel
- Túlterheltség miatt történt a hortobágyi bombarobbanás
- Hortobágyi robbanás - Kiengedték a kórházból a sérült katonát
- Hortobágyi robbanás - A tűzszerészek ismerték a felrobbant bombatípust
- A honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök meglátogatta a sérült katonát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


