Bűnügy
Visszaszorulóban az unokázós csalások
A bűnözők rendszerint hajnalban azzal hívják fel áldozataikat, jellemzően vonalas telefonon, hogy unokájuk bajba került és nagy összegű készpénzre van szüksége, amiért elmennek.
2016.08.17 03:30MTIElsősorban a média figyelemfelhívásának köszönhetően visszaszorulóban vannak az úgynevezett unokázós csalások - jelentette ki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Garamvölgyi László hozzátette, ez annak is köszönhető, hogy az áldozatok egyre többször jelentik a csalási kísérleteket is, növelve a nyomozások hatékonyságát.
Elmondta: a bűnözők - akiknek kiszemeltjei idős emberek - rendszerint hajnalban azzal hívják fel áldozataikat, jellemzően vonalas telefonon, hogy unokájuk bajba került és nagy összegű készpénzre van szüksége, amiért elmennek.
Hangsúlyozta: médiafigyelem hiányában korábban nem jelentették a csalási kísérleteket az áldozatok, ami megváltozott; ez segíti a bűncselekményforma visszaszorulását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


