Veszély
Foglyul ejtette és megfenyegette utasát a taxisofőr
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a budapesti taxisofőrt, aki foglyul ejtette egyik utasát, amiért annál csak bankkártya volt, majd megütötte és irreálisan magas fuvardíjat zsarolt ki tőle.
2016.08.14 12:25ma.huA nyomozás eddigi adatai szerint az előző éjszaka egy ír állampolgárságú férfi hívott taxit a Sziget Fesztivál bejáratához, hogy onnan hazavitesse magát, a pár kilométerre lévő, Margit-szigeti szálláshelyére. A taxis el is vette odáig, de ott húszezer forintot kért a fuvarért, annyi készpénz pedig már nem volt az utasnál, csak bankkártyával tudott volna fizetni. A szállodától a taxis ezért elindult utasával egy pénzkiadó automatához, ám közölte, hogy most már 25 ezer forintot kér, különben nem viszi vissza a külföldit. A sértett ezt az összeget már végképp sokallta, és kérte a taxist, hogy vigye a rendőrségre, ott rendezzék a problémát. A taxis erre úgy megdühödött, hogy megütötte a külföldit, akit egy ismeretlen, hegyes vidékre vitt, és közölte vele, hogy most már a kocsiból is csak akkor engedi ki, ha kifizeti a 25 ezer forintot kifizeti. A megfélemlített sértett erre átadta a pénzt a taxisnak, aki végül kirángatta őt a járműből és elhajtott. A történtekről értesített rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 45 éves budapesti férfit, aki ellen önbíráskodás gyanúja miatt indult eljárás a III. kerületi Rendőrkapitányságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


