Közlekedés
Hatalmas a dugó az M7-esen és a 7-es főúton a Balaton felé
Több baleset, illetve a hétvégi megnövekedett forgalom miatt lépésben haladnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé, és a 7-es főút is telített.
2016.08.05 12:37MTIA rendőrség tájékoztatása szerint a 7-es főúton 8 kilométeres a torlódás Martonvásár térségében.
Horváth Zsolt, az Útinform ügyeletese azt közölte, hogy péntek délelőtt Martonvásár, Tárnok és Érd térségében is történt egy-egy baleset, ennek következtében, illetve a tóhoz igyekvő autósok tömege miatt bedugult a sztráda, majdnem Velencéig torlódik a forgalom. A 7-es főút is igen zsúfolt, ezért azt javasolta, hogy aki teheti, az válassza az M6-os vagy az M1-es autópályát. Az utóbbin Bicskénél letérve Székesfehérvár felé érdemes kerülni.
Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az érdi kihajtónál történt utoléréses karambol helyszínén még tart a műszaki mentés, és az 1-es főúton, Budaörsnél is dolgoznak a tűzoltók. Itt két autó ütközött frontálisan, sérültről nem érkezett jelentés. A főút lelassult forgalma tovább nehezíti az M7-esen is a Balaton felé való haladást - közölte a szóvivő.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, csak igen lassan lehet közlekedni a 7-es főúton Martonvásárnál a Balaton felé vezető oldalon, 8 kilométeres a torlódás. A rendőrök forgalomirányítással segítik a haladást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


