Vízibaleset
Két nap alatt két életmentés a szigligeti strandon
Két nap alatt két eredményes életmentést hajtottak végre a vízimentők a szigligeti strandon.
2016.07.30 20:30HavariapressA Veszprém megyei település strandjáról péntek este egy középkorú hölgy telefonon értesítette a mentőket arról, hogy fürdőző társa eltűnt a vízben. Mint kiderült, az asszony alkoholos állapotban ment a tóba, élettelenül lebegő testére a hívást követően néhány perccel két civil talált rá, akik kihúzták őt a Balatonból.
A szolgálatukat éppen befejező, a parton tartózkodó két strandi vízimentő azonnal elkezdte az újraélesztést, közben az ábrahámhegyi kikötőből a sürgősségi mentőhajó, valamint a tapolcai esetkocsi is elindult a helyszínre értek.
Az asszonynál 12 perc után tért vissza a spontán keringés és a légzés, a sikeres újraélesztést követően a tapolcai esetkocsi stabil állapotban szállította kórházba.
Ugyanezen a strandon egy nappal korábban a pénteki újraélesztésben aktív szerepet vállaló vízimentők egyike egy idős férfit is kihozott a vízből, aki rosszul lett és magától már nem tudott volna a partra jutni. Így ő két nap alatt két élet megmentésében működött közre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


