Riportot készített, bejelentette majd rabosították
Rabosították a riportert egy oknyomozó riport kapcsán
Az Magyar RTL Televízió Zrt. a demokrácia és a sajtószabadság szempontjából aggályosnak tartja, hogy munkatársát, Polgár Gézát, a Fókusz riporterét egy olyan oknyomozó riport elkészítésével kapcsolatban rabosították, melynek során éppen a hatóságok munkáját segítette, és egy bűncselekménysorozatot leplezett le.
2008.11.11 11:02sajtoklub.tvAz Magyar RTL Televízió Zrt. a demokrácia és a sajtószabadság szempontjából aggályosnak tartja, hogy munkatársát, Polgár Gézát, a Fókusz riporterét egy olyan oknyomozó riport elkészítésével kapcsolatban rabosították ma reggel 8 órakor a Gyorskocsi utcában, amelynek során éppen a hatóságok munkáját segítette, és a közvélemény erejével valamint a rendőrséggel együttműködve egy bűncselekménysorozatot leplezett le.
"Polgár Géza fél éves oknyomozói munka után a rokkantigazolványokkal való visszaélésekről forgatott, melynek során rejtett kamerás felvételek segítségével mutatta meg, hogyan lehet hamis orvosi papírokkal, önkormányzati dolgozói segítséggel parkolási engedélyt szerezni.
A felvételeket a riporter még az adásbakerülés előtt leadta az illetékes rendőrkapitányságon, illetőleg feljelentést is tett, melynek nyomán az ügyben nyomozást indítottak" - írja közleményében a Magyar RTL Televízió Zrt.
"A leleplező felvételek elkészítéséhez az újságíró – a riportban lebuktatott – közvetítő és okmányügyintéző segítségével maga is hamis orvosi papírhoz, és ezáltal, illetve az okmányügyintéző további segítségével mozgáskorlátozottak számára kiadható parkolási igazolványhoz jutott, melyeket a felvételekkel együtt szintén leadott a rendőrségen.
Ezért is érthetetlen, hogy a hatóságok – noha a rendőrség maga is ismerte az ügyet és annak hátterét – most hivatalos személy általi közokirathamisításban való bűnsegédlettel gyanúsítja a Fókusz riporterét – információink szerint ügyészségi indítvány nyomán - írja a Magyar RTL Televízió Zrt.
Így hasonló elbánásban részesülhet, mint azok, akiknek bűncselekményeinek felderítésében aktívan működött közre.
Meggyőződésünk szerint az a tény, hogy kollégánk a társadalom javát szolgáló, így arra semmilyen veszélyességgel nem bíró újságírói munkájának eredményeként akár felfüggesztett börtönbüntetés is fenyegetheti, súlyosan sérti a sajtószabadság alapértékeit, és a hazai oknyomozó újságírás létét veszélyezteti" - adta hírül közleményében a Magyar RTL Televízió Zrt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


