Hídpillérnek ütközött
Halálos kamionbaleset az M7-esen
Életét vesztette az a kamionsofőr, aki járművével egy hídpillérnek ütközött hajnalban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, majd a kamion ki is gyulladt.
2016.06.14 08:45HavariapressAz M7-es autópálya 83-as kilométerszelvényénél, Füle térségében kedden hajnalban, négy óra körül haladt egy kerékpárokat szállító kamion a Balaton felé vezető oldalon, amikor letért az úttestről és egy hídpillérnek csapódott neki.
Az ütközést követően a pótkocsi leszakadt a fülkéről, a jármű kigyulladt, vezetője a helyszínen elhunyt, utasa pedig könnyebben sérült meg.
A műszaki mentéshez Balatonfűzfőről, Polgárdiról és Pétfürdőről érkeztek önkormányzati és hivatásos tűzoltók a helyszínre, majd a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett három vízsugárral oltani kezdték oltani a kigyulladt járművet, majd feszítővágóval emelték ki a fülke maradványai közül a sofőr holttestét.
A végleges oltáshoz a pótkocsit is szét kellett vágni feszítővágóval, csörlővel és roncsvágóval, hogy a belső izzó részeket is el lehessen oltani.
A munkálatok idején az érintett pályaszakaszon mindkét irányban teljes útlezárás volt érvényben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06