Garázdaság
Knocking out? Leütöttek egy idős nőt a Keletinél
A lakosság segítségét kérve, fotója alapján keresi a rendőrség azt az ismeretlen férfit, aki a gyanú szerint minden ok nélkül megtámadt egy idős nőt a Keleti pályaudvarnál.
2016.06.06 13:07ma.huAz egyelőre ismeretlen elkövető vasárnap délelőtt, 11 óra körül haladt gyalogosan a fővárosi Baross tér VII. kerületi részén, amikor minden ismert előzmény nélkül megütött egy ott sétáló idős asszonyt.
A férfi ezután elsétált a közelben lévő buszmegállóhoz és felszállt az 5-ös autóbuszra, amivel az Astoria irányába távozott.
Az elkövetéssel gyanúsítható férfit eddig nem sikerült azonosítani, de a nyomozók egy jól használható kamerafelvételt találtak róla, s most ennek közreadásával igyekeznek elfogni az illetőt.
Kérik, hogy aki a police.hu oldalon közreadott kép alapján felismeri az azon látható férfit, vagy bármit tud a hollétéről, hívja a 06-1-461-8100 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Egy szemtanú beszámolója szerint, aki a Facebookon tette közzé a történetet, valószínűsíthető, hogy a támadás az újabban 'dívó" Knocking Out számlájára írható.
A Kiütés névre fordítható cselekmény az Egyesült Államokból indult el - sajnos - világhódító útjára. Lényege mindössze annyi, hogy az elkövető minden különösebb indok nélkül egyszerűen leüti a mellette elhaladót.
Teszik mindezt csupán kivagyiságból, erőfitogtatásból. Az USÁ-ban ezekről a támadásokról videókat is készítenek, melyeket feltöltenek a világhálóra, dokumentálva így a "nemes" cselekedetet - amely minden bizonnyal a bűnözői rangsorban való pozicionálást is elősegíti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


