police.hu
Akciófilmbe illő jelenettel fogták el a szolnoki nő gyilkosát
Egy szolnoki lakásban megszúrta áldozatát, majd elmenekült a helyszínről az a férfi, akit a rendőrök három órán belül elfogtak, és közzé is tették az akcióról készült videót.
2016.05.31 14:57ma.huLakossági bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2016. május 30-án 16 óra 30 perc körül egy szolnoki lakásban megszúrtak egy 52 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette - írja a police.hu.
Az elsődleges orvosszakértői vélemény és a rendőrök által beszerzett információk alátámasztották, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett.
A "Tisza" Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai a bejelentést követő három órán belül a város területén elfogták M. János 47 éves szolnoki lakost.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


