Lángokban állt az épület
Kigyulladt egy csónakház a Római parton
Rövid idő alatt eloltották a Bíbic csónakházban keletkezett tüzet a Római parton; a tűzben személyi sérülés nem történt, az ott tárolt sporteszközöket is sikerült kimenteniük a tűzoltóknak - mondta az MTI-nek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője kedden.
2008.01.15 15:34MTIA tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese kora délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy háromszáz négyzetméteres csónakház lángol Budapest III. kerületében, a Római parton. A tűzoltók hármas fokozatú - kiemelt - riasztással érkeztek a helyszínre, ahol több fecskendővel kezdték meg az oltást, amelyben egy tűzoltóhajó is részt vett.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója az épület teteje alatt lángokat látott és azt, hogy sűrű füst tört ki az ablakokon és a réseken. A Bíbic csónakházban tárolt sporteszközöket - többek között kenukat, kajakokat és többpárevezősöket - a tűzoltók időben kihozták az épületből - mondta az oltás befejezését követően Molnár Péter.
A szóvivő hozzátette: a csónakházon belül több helyiségre is átterjedtek a lángok, amelyek vélhetően azért csaptak fel, mert begyulladt a tűzhelyen felejtett étel. A csónakházban senki sem volt, amikor tűz keletkezett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


