Cserbenhagyás
Elfogták a miskolci gázolás gyanúsítottját
A rendőrség továbbra is várja azok jelentkezését, akik a balesetet látták vagy érdemi információjuk van róla.
2016.05.09 19:51MTIA rendőrök elfogták azt a férfit, aki hétfő hajnalban Miskolcon autójával elgázolt és magára hagyott egy gyalogost. Az elütött nő nem élte túl a balesetet - közölte az MTI-vel Janasoczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség korábban azt közölte az MTI-vel, hogy egy autós elgázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott hétfő hajnalban Miskolcon. A baleset áldozata, egy negyven éves nő a helyszínen meghalt.
A szóvivő délután arról tájékoztatott, hogy a Csermőkei útnál történt balesetben az áldozatot a megalapozott gyanú szerint G. P. 43 éves miskolci lakos ütötte el kisteherautóval. A férfit Újkígyóson fogták el, segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás ellene.
Janasoczki Attila elmondta: a rendőrség továbbra is várja azok jelentkezését, akik a balesetet látták vagy érdemi információjuk van róla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


