Meglógtak - meglesznek?
BRFK: visszatérően ellenőrzik a Farkas testvérek lakhelyeit
A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszatérően ellenőrzi a 37 éves Farkas Károly és a 40 éves Farkas Péter tartózkodási helyeit, lakcímeit - közölte honlapján a rendőrség kedden.
2008.11.04 17:27MTIA két budapesti férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki országos körözést - olvasható a közleményben, amelyben az olimpiai bajnok Farkas Péter mellett testvére fotóját is nyilvánosságra hozták. A BRFK kéri, hogy aki a két férfi jelenlegi tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkezik, jelezze azt a rendőrségnek.
Az olimpiai bajnok Farkas Péter és testvére perének elsőfokú tárgyalása hétfőn fejeződött be a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A bíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki őket kábítószerrel visszaélés miatt. Farkas Péter első fokon öt év fegyházat kapott, testvérét, Károlyt hét év fegyházra ítélték. A többórás ítélethirdetést a testvérpár azonban nem várta meg, így a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellenük.
A bíróság még hétfőn, Farkas Károly eltűnése után közleményben azt írta: "a vádlott magatartását a bíróság az ítélet ellen bejelentett fellebbezésnek tekinti".
Az ítélethirdetés közben Farkas Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és a határozathirdetés folytatásakor már nem jött vissza a tárgyalóba. Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, azután azonban már Farkas Péter sem jött vissza.
Mindeközben a tárgyaló előtt rendőrök ültek, ám az ítélet elhangzásáig ők nem tehettek semmit, mert a Farkas testvérek szabadlábon védekeztek.
A történtek miatt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Ügyvédi Kamaránál és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


