Szörnyűség
Előzetesben a brutálisan kegyetlen hatvani gyilkos
A gyanúsított bántalmazta a férfit, majd a már földön fekvő áldozatát több alkalommal megrúgta, felsőtestére ráugrott, végül meggyújtotta a mozdulatlan sértett ruházatát.
2016.04.28 17:37MTIElőzetes letartóztatásba helyezte a hatvani emberölés gyanúsítottját az Egri Járásbíróság csütörtökön.
Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást egy gyöngyösi férfi ellen, aki a gyanú szerint hétfőről keddre virradóra Hatvanban szóváltás után agyonvert egy helyi férfit.
A gyanúsított bántalmazta a férfit, majd a már földön fekvő áldozatát több alkalommal megrúgta, felsőtestére ráugrott, végül meggyújtotta a mozdulatlan sértett ruházatát.
A sértett halálát feltehetően a testén keletkezett nagy kiterjedésű és súlyos fokú égési sérülések okozták - közölte a szóvivő.
A határozat indokolása szerint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye. A bíróság döntését mind az ügyészség, mind a gyanúsított és védője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


