Elfajult a vita
Karddal és fegyverrel rontottak egymásra a haragos családok
Egy kard és egy tőr is előkerült, valamint lövések is dördültek, amikor egymásnak esett az este két haragos család Jászapátin, a rendőrök minden érintettet előállítottak az illetékes kapitányságra.
2016.04.22 08:48HavariapressA Jász-Nagykun-Szolnok megyei településre csütörtökön este, fél nyolc körül riasztották a rendőröket, mert tettlegességig fajult két család vitája.
Az egyenruhások megállapították, hogy több férfi jelent meg egy helyi lakóháznál, egy családi nézeteltérés kapcsán, majd az udvarra behatolva, egy tőrrel és egy fegyverrel a kezükben kezdték fenyegetni a háziakat, illetve a szóváltást az utcán is folytatták.
A házban lakók közül az egyik férfi egy karddal rontott a támadókra, és az eset során - az elsődleges adatok szerint - több lövés is eldördült. Az esemény helyszínéről a mentőszolgálat munkatársai egy férfit vittek el, aki a kezén vágásos sérülést szenvedett, a többi érintettet pedig rendőrök állították elő.
Az ügyben egyelőre garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a Jászberényi Rendőrkapitányságon négy jászapáti lakos ellen, akiknek a gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


